Jogi tanácsadás

Tisztelt Látogatóm!

Az ügyvédi munka fontos része a jogi tanácsadás, s mint ilyen, felelősséggel nyilatkozni csak és kizárólag az eset összes ismert körülményének megismerését követően lehetséges.

A szükséges és lehetséges teendőkkel kapcsolatban is csak abban az esetben adható felelősségteljes javaslat, ha és amennyiben valamennyi – akár laikus számára fontosnak nem is tűnő – részletet megismertem, valamennyi kapcsolódó dokumentumot megtekintettem. Elengedhetetlen egy személyes találkozó, hiszen tapasztalatom szerint sokszor éppen az élő szavas beszélgetések során kerülnek felszínre olyan részletek, melyek magának az ügynek a megítélést is érdemben befolyásolják.

Fentiekre tekintettel sem telefonon, sem e-mailen nem áll módomban jogi tanácsadást nyújtani, azonban szeretettel várom irodámban, ahol nyugodt körülmények között nyílik lehetősége a probléma ismertetésére.

A visszaélések elkerülése érdekében – egyben szándéka komolyságának kifejezéseként – kérem, hogy személyes konzultációhoz írásban kérjen időpontot ITT.

A jogi tanácsadás/konzultáció általában 1 órás és díjköteles, melynek összege 50.000,- Ft.

Tipikus példája a jogi tanácsadásnak, ha ingatlant értékesít: Amennyiben eladja ingatlanát, javasolom a vevő által készített ingatan adásvételi szerződést áttekintetni ügyvéddel, mert sok esetben tapasztaltam olyan feltételt, mely több százezer forintos költséget okozott volna az eladónak, vagy éppen irreálisan egyoldalú szerződéses feltételeket tartalmazott a tervezet. Ingatlan adás-vételi szerződés előzetes véleményezése esetén a tanácsadás díja min. 80.000,- Ft. Nagyon sok hálás ügyfelem lett azért, mert az eladáskor ügyvédi képviseletet vehettek igénybe.

További lehetőségek a jogi tanácsadás körében: hagyatéki tájékoztatás, örökléssel kapcsolatos kérdések, végrendelettel kapcsolatos előzetes tájékoztatás, jogvitákkal kapcsolatos tájékoztatás.

Kérjen konzultációt!