Társasházak, lakásszövetkezetek jogi képviselete

Amennyiben Ön Társasházi közös képviselő, vagy lakásszövetkezeti képviselő (pl. ügyvezető elnök, vagy az igazgatóság elnöke) azaz társasházi vagy lakásszövetkezeti ügyek tartoznak az Ön hatáskörébe, minden bizonnyal került már abba a helyzetbe, hogy ügyvédre, jogtanácsosra, vagy csak egyszeri jogi segítségre volt szüksége.

A társasházaknál és lakásszövetkezeteknél is rendszeres problémát okoznak a nem fizető tulajdonosok, tagok, az így fellépő hiány pedig gyakran a közösség pénzügyi stabilitását is veszélyezteti. Ilyen esetekben a követelés gyors, hatékony érvényesítése érdekében ügyvéd közreműködése javasolt, illetőleg szükséges. A legtöbb esetben a végrehajtást és nagyobb összegű tartozás esetén az árverezést szoktam javasolni a társasházaknak, ha előbb-utóbb a pénzükhöz szeretnének jutni.

Fizetési meghagyás kibocsátásával, végrehajtási eljárás megindításával a legtöbb esetben – hol gyorsan, hol lassabban – pénzéhez juthat a közösség, s így a közös képviselő munkáját is jobban elismerik a tulajdonosok.

Előfordulhat olyan eset, hogy Szervezeti és Működési Szabályzat  (SZMSZ) megalkotása válik szükségessé, vagy éppen egyéb szabályzatokat szükséges megalkotni vagy éppen csak értelmezni. Ilyen esetekben is állok rendelkezésükre.

Ha a Törvényszéken pert indítottak a lakásszövetkezet ellen, a jogi képviselet kötelező. Ha pedig a pert bíróságon a Társasház vagy a közös képviselő ellen indították, szintén jól jön az ügyvéd! Tapasztalttal látom el lakásszövetkezetek jogi peres képviseletét is!

Mind a társasházi közös képviselettel, mind pedig a lakásszövetkezet vezetésével lehetőség van egyszeri megbízás keretében történő képviseletre (ügyellátásra) való megállapodás megkötésére.

Lehetőség van ugyanakkor átalánydíjas megállapodásra, melynek tartalmát a felek közösen állapítják meg, akár keretszerződés jelleggel is, így a rendelkezésre állási díjon felül  tényleg csak és annyit szükséges megfizetni az ügyvédnek, amennyi munkát ténylegesen ellát.

Kérem, e-mailen, vagy ide kattintva elérhetőségeimen tudakozódjon a részletekről.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás